A Tegnap esti haladás....
2011.08.19. 11:12
Este már annyira belemerültem a figurázásba, hogy minden mást elfelejtettem, sőt még ide is elfelejtettem visszajönni, de képek lettek! Egészen kezdek belejönni, csak a fényképező hibája mert nemtudja bemérni a zoom rendesen a figurát.
A figurával kapcsolatban annyit, hogy bár nem kell teljesen pontosra, meg részletesre mert ugye ez csak egy vázlat amire majd rádolgozom a részleteket GreenStuff-al, azért jó ha minél pontosabb, legalább gyakorolja az ember az anatómiát. Amúgy erre speciel nagyobbrészt főleg szőr megy, ami után az egész állatból semmi sem fog látszani, tehát nem lenne annyira fontos. De jobban esik a tudat, hogy ez bizony "kopaszon" is megállná a helyét. Ha hibázik az ember a figuránál, tehát túl sokat rak valahova vagy éppen keveset azt bármikor orvosolhatja, ha utánnacsiszol, vagy az előző réteg megszáradásaután rárak mégegyet, ugyanis ezek az anyagok szeretnek vegyülni az előző rétegeikkel.
Tegnap kifogytam puttyból, és el kellett mennem a belvárosba venni. Ott egy kis beszélgetést folytattunk erről a gyurmaképződményről amit csinálok, és azt ajánlotta ott egy igen képzett kollégám, hogy vegyítsem a Milliput-ot a GreenStuff-al!!! Na ez érdekesen hangzik és ki is fogom próbálni amint a vázlattal készen leszek, és leírom a tapasztalataimat erről az egyesülésről.
Volt még egy dolog ami nagyon tetszett,tegnap, Gaben mondta, Ő is hallotta ezt valahol idézem, "Magyarországon ez Világhírű!" és ezen elgondolkodtam, én is ilyen szeretnék lenni!!
Na de ennyit haladtam éjjel:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.